Délben a temető ravatalozója körül gyülekezett a város lakossága, hogy végső búcsút vegyen tanácselnöküktől, a térség országgyűlési képviselőjétől, Miskó Istvántól. Az emberek arcán döbbenet ült. Látszott rajtuk, hogy valami rendkívüli dolog történt ebben a kis Tisza-parti városkában. Valami véget ért azzal, hogy Miskó István néhány nappal korábban, február elsején délelőtt tíz órakor - miután hazatért Kecskemétről, dr Gajdócsi István megyei tanácselnöktől -, Browning gyártmányú önvédelmi pisztolyával véget vetett életének. Két óra előtt néhány perccel moraj futott végig a gyászolók soraiban Megérkezett. Itt van. Eljött. Minden szempár a bejárat felé figyelt, ahol éppen akkor szállt ki fekete kocsijából Korom Mihály az MSZMP Központi Bizottságának tagja, országgyűlési képviselő. A ceremóniamester lépett oda elsőnek a politikushoz, s feltűzte az ilyenkor elmaradhatatlan fekete gyászszalagot a karjára, majd elkezdődött a szertartás. Habár búcsúbeszéd címén az elvtársak hosszú, előre megírt gyászbeszédeket olvastak fel, ezekből nem derülhetett ki, mi vezette Miskó Istvánt, a város tejhatalmú vezetőjét arra, hogy ötvenöt éves korában véget vessen az életének?
Az öngyilkosság előtt fél évvel sajtóhadjárat indult a városi párt és állami vezetők ellen. Az alaptörténet a következő volt: a város párttitkára arra kérte Miskót, szóljon le a párttitkár fiának középiskolájába, hogy a Testnevelési Főiskolai felvételihez az egyik tantárgyból egy jeggyel jobbat adjanak a fiúnak. Az utasítást megkapó tanárnő erre bement az osztályba, és közölte, hogy mindenkinek egy jeggyel jobbat ad, mert ez az utasítás. Ekkor robbant a médiabomba. Negyven év alatt egyszer sem fordulhatott elő, hogy egy városi pártbizottság titkárának és egy országgyűlési képviselő tanácselnöknek az ügyei a sajtónyilvánosságban is megjelenhessenek és most tessék. Közel hatvan újságcikk, rádióriport foglalkozott Tiszakécskével, az ott tapasztalható állapotokkal. Miközben mindenki tudta, hogy az országban mindenhol, nap, mint nap előfordulnak hasonló dolgok, Tiszakécske lett a példa a vezetői visszaélésekre és a kiskirályok ügyeskedéseire. Az emberek kérdezgették is egymástól - miközben a sírhoz kísérték a tanácselnök koporsóját -, vajon miért épp nálunk történhetett ez?