Nagy Piroska fényképei
A szerzőről
1962-ben születtem, Amerikában, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc leverésekor külföldre menekült szülők gyerekeként. Családunk és a New Brunswick-i magyar közösség számára október 23-a ünnepnap volt. A magyar szabadságért folytatott hősies küzdelemnek, az igazság győzni akarásának az ünnepe. Rongyosra nézegettem a Life magazin képekkel teli 1956-os különszámát. Kamaszkorom hősei a forradalom női harcosai voltak. Mélységesen igazságtalannak éreztem, hogy nem születtem mondjuk 1938-ban, mert akkor én is biztos ott lettem volna közöttük. Aztán 1980-ban Magyarországra jöttem egyetemre.
„Visszadisszidáltam”, ahogy a barátaink mondták nevetve. Az ELTE-re jártam, néprajz szakra. Lassan rájöttem, hogy itteni új barátaim '56-ról, történelmünknek erről a katartikus pillanatáról nem vagy alig valamit tudnak. Mindenesetre beszélni semmiféleképpen nem akartak róla. Mintha meg sem történt volna soha. Aztán úgy 1985–86 táján, mintegy a föld alól, elkezdett a felszínre szivárogni a búvópatakként föld alá kényszerült emlékezés és tudni akarás. Az első tüntetésen 1987. október 23-án vettem részt. Ezután már kötelességemnek is éreztem az ellenzéki megmozdulások dokumentálását. Morális parancsnak, hiszen nekem volt a legkevesebb kockáztatnivalóm: úgy gondoltam, ha elkapnak, nem érhet túl nagy baj, mivel amerikai állampolgár vagyok. Legföljebb kiutasítanak az országból.
A fényképezőgépet az első szabadon választott parlament megnyitó ülésszakának a fotózása után tettem le. Nem akartam sajtófotós lenni, a politika nem érdekelt. Ez a küldetésem bevégeztetett. A szívem volt benne.
